George Michael - White LightHello Mindenki. Június 29-én, ebben az évben lesz 30 éve, hogy a "Wham Rap", az első kislemezem, amit Andrew Ridgeley-vel írtam (egy délután, amikor mindkettőnknek suliban kellett volna lennie), betört a Brit toplistákra. Megünnepelve és megemlékezve arról a 30 csodálatos évről, kiadom a legfrissebb dalomat a "White Light"-ot, amit a rádióban fognak közvetíteni toplistára kerülés dátumának évfordulóján.

Bár tudom, hogy a zeneipari hagyomány az ilyen alkalmakkor felsorolja a százmillió eladott albumot, a megdöntött rekordok számát és az ez idő alatt szerzett díjakat, én csak egyszerűen köszönetet szeretnék mondani.

A legtöbb rajongóm tudja, hogy a kezdetektől énekes/dalszerző karrierről álmodtam, de még a legvadabb álmaimban sem képzeltem, hogy 30 évvel később még mindig itt vagyok egészségesen, boldogan és érezve, hogy még több zenét kell adnom. Ez csodálatos sok szempontból. A sors volt olyan kegyes hozzám, akárcsak emberek milliói, hogy megvásárolták albumaim és eljöttek engem megnézni, ahogy játszom évről évre 1982 óta.

Igazán boldog vagyok és a "White Light" című dallal köszönöm meg mindenkinek, aki része volt a sikeremnek. És ezt úgy értem, hogy mindenki, beleértve a sajtót! Hosszú lenne ezt folytatni.

Szeretettel,
George Michael xxx

George ismét útnak indul szeptember 4-én a Symphonica: The Orchestral Tour koncert turnéval Ausztriában. Jelenleg írja és rendezi legújabb stúdió albumát, amit ősszel tervez kiadni! Ez lesz George első új albuma a nyolc évvel ezelőtti 10 milliós eladási rekordot megdöntő Patience után.

A George Michael által írt, rendezett és készített "White Light" az Aegean Records-on lesz elérhető az Island/Universal-on keresztül 2012.08.12-én.

White Light tracklist:

1. WHITE LIGHT
2. SONG TO THE SIREN
3. WHITE LIGHT - VOODOO SONICS REMIX
4. WHITE LIGHT - KINKY ROLAND REMIX

(forrás: georgemichael.com)